Alacsony varjúhájak, 1. rész

openairkert_kerttervezes_budapest_varjuhaj_sziklakertA varjúhájak szukkulens növények, más néven pozsgások. Ez azt jelenti, hogy levelükben és szárukban képesek vizet raktározni, amiből hosszú távon fedezni tudják saját vízszükségletüket, ha ideiglenesen nem jutnak vízhez. Ez a képességük teszi őket szélsőségesen szárazságtűrővé a Magyarországon általánosan alkalmazott kerti virágokhoz képest.

Az alacsony, talajtakaró varjúhájak legtöbbje örökzöld. 2-3 nálunk is elterjedt faja viszont késő ősszel visszahúzódik, föld feletti száruk elszárad, de tövüknél szinte azonnal meg is jelennek az új hajtáskezdemények.

A varjúhájféléket legtöbben sziklakerti növényekként ismerik is használják, és kis cserepekben vásárolva, egyesével ültetik őket többnyire sziklakertekbe, amik így kis foltokat alkotnak. Sajnos így gyakran benövik őket az egyéb, akár szintén gyenge növekedésű sziklakerti évelők, így a nagy részük általában eltűnik a kertből. Pedig egy kis odafigyeléssel könnyen meghosszabbítható az életük, ha olyan helyre kerülnek, ahol nem veszélyeztetik más növények.

Amik mégis megmaradnak, azok általában a versenyképesebb fajok. Alacsony méretüket – társaikhoz viszonyított – agresszív terjedéssel ellensúlyozzák.

A sziklakerteken kívül méretükből és nagyfokú igénytelenségükből adódóan balkonok, teraszok díszeiként is remekül használhatóak. Öntözést szinte csak a nyári időszakban igényelnek, ősztől tavaszig a vízigényüket fedezi a lehulló csapadék. Ha pedig nyáron kimarad egy hét öntözés, azt is gond nélkül képesek elviselni. A minimális törődést persze meghálálják, mint minden növény.

A manapság egyre divatosabb tetőkerteknek elmaradhatatlan növénye, mind extenzív, mind pedig intenzív tetőkertek esetében.

Közös jellemzőjük még, hogy fényigényesek, legszebb formájukat akkor mutatják, ha egész nap tűzi őket a nap. Félárnyékban-árnyékban kiritkulnak, majd gyorsan el is tűnnek a kertből.

Igénytelenségük mellett a talajra és ezáltal a sok vízre érzékenyek egyedül. Legjobb számukra a homokos, laza, vízáteresztő talaj, de az tévhit, hogy a humuszban gazdag földet nem kedvelik, csupán elviselik. Nagy tápanyagtartalmú táptalajon növekedésük és terjedésük is sokkal gyorsabb. Amin valóban sínylődnek, az a kötött, agyagos talaj, amibe finom és gyenge gyökérzetük nem tud megkapaszkodni, tövük pedig nagyon könnyen kirohad.

Laza, vízáteresztő talajon akár a napi öntözés sem jelent számukra problémát. A kertészetek által nevel példányokat is naponta öntözik, van, hogy többször is, és nem, hogy semmi bajuk nem lesz, csak szebben virítanak.

Sedum acre - borsos varjúháj

Sedum acre – borsos varjúháj

Sedum acre – borsos varjúháj

Talán a legismertebb a varjúhájak között, nagyon sok sziklakertben évtizedek óta találkozhatunk vele, mivel őshonos. A természetből bekerült a kertkapun belülre, sziklás, gyéren benőtt domboldalakról / hegyoldalakról származik. Magassága alig 4-6 cm, a virágszárai magasabbak. Apró, aranysárga, csillag alakú virágai tömegesen nyílnak májusban. A virágzó szár elvirágzás után elpusztul, így ha a teljes növénycsoportot virágozni látjuk, egy részét nyírjuk le ollóval, így új hajtások növesztésére késztetjük, és a csoport életben marad.

Sedum album - fehér varjúháj

Sedum album – fehér varjúháj

Sedum album – fehér varjúháj

A borsos varjúháj mellett a másik, széles körben elterjedt varjúhájféle. Annál valamivel magasabb, 5-8 cm magas párnát alkot. Levélkéi tavasztól őszig leginkább zöldek, gyenge bordó árnyalattal. Pirosas-bordós színe a hideg idő beálltával alakul ki, legszebb pedig kora tavasszal lesz, amikor már növekedésnek indul, kirúgja magát, de a színét még megtartja. Nevét fehér virágáról kapta, ami 10-15 cm magasra nyúlik fel április-május között. A legszívósabb varjúháj faj, csupasz aszfalton, tetőn is elél, ha már minimálisan gyökeret tudott ereszteni.

Sedum Angelina - aranysárga varjúháj

Sedum Angelina – aranysárga varjúháj

Sedum Angelina – aranysárga varjúháj

Ahogy a többi társa, ő is teljes napfényt igényel, egyébkét kifakul és kiritkul. Vízigénye viszont kicsit magasabb, szárazságban elsatnyul. Levelei egész évben sárgák, késő ősztől kora tavaszig kis pirosas árnyalattal. Szára könnye törik, de a letört darabka földet érve hamar le is gyökeresedik, így ha a kertbe kerül, ne csodálkozzunk rajta, ha váratlanul máshol is felbukkan – felkapja a szél, vagy egy macska/kutya szőrére tapadva, néhány méter utazás után új helyet talál magának. Eltüntetni viszont könnyű, nem kell tartani tőle, hogy a kertben gyomosítana. Más növényekkel szembe pedig egyáltalán nem versenyképes, könnyen benövik még a hasonló méretű társai is.

Sedum Blue Spruce - tömött kövi varjúháj

Sedum Blue Spruce – tömött kövi varjúháj

Sedum Blue Spruce – tömött kövi varjúháj

Dekoratív, igazi kaspós növény. 10-15 cm magas, összefüggő, tömött párnát alkot. Szürkéskék árnyalatú levélszíne egész évben alig változik, télen sem fakul. Aranysárga virágai, magasa kiállnak a levelek közül, 20-25 cm-esek. Ma még alig kapható, új fajta.

Sedum ellacombianum - kossuthka varjúháj

Sedum ellacombianum – kossuthka varjúháj

Sedum ellacombianum – kossuthka varjúháj

Ez az egyik varjúhájféle, aminek szára és levele ősszel visszahúzódik. Mérete nagyobb az előbbieknél, 15-20 cm-es, laza, de tömött bokrot alkot. Élénk halványzöld színével és májusban nyíló aranysárga virágaival díszít. A virágokat elvirágzás után érdemes levágni, mert akkor már csúnyák, de ez egy 50-60 centiméter átmérőjű csoport esetében sem több, mint 10 perc.

Sedum floriferum Weihenstephaner Gold - dúsvirágú varjúháj

Sedum floriferum Weihenstephaner Gold – dúsvirágú varjúháj

Sedum floriferum Weihenstephaner Gold – dúsvirágú varjúháj

Örökzöld, 10-12 centiméter magas, szintén aranysárga virágszínű varjúháj, széles, lapát alakú levelekkel. Színe inkább sötétzöld. Jól terjed, akár nagyobb területek, több négyzetméter beültetésére is alkalmas, például egy száraz rézsűre kiválóan alkalmas, ahonnan előzőleg kiirtottuk a gyökérről terjedő gyomokat (tarack, apró szulák).

Sedum gracile - párnás varjúháj

Sedum gracile – párnás varjúháj

Sedum gracile – párnás varjúháj

Megjelenése erősen emlékeztet a borsos varjúhájra, de levelei annál szélesebb, lazább elrendezésűek, színe is világosabb, kicsit sárgába hajló, a hajtásvégeken sűrűbben állnak, mint a szár alsóbb részein. 6-8 cm magas, laza párnát alkot, növekedése sem erőteljes, emiatt leginkább balkonba, cserépbe való, legfeljebb kisebb kövirózsákkal összeültetve. Megjelenése miatt neki is helye van a kertünkben!

Sedum hispanicum Blue Carpet - deres varjúháj

Sedum hispanicum Blue Carpet – deres varjúháj

Sedum hispanicum Blue Carpet – deres varjúháj

Ezt a varjúhájat leginkább színe miatt érdemes tartani, kékeszöld árnyalatú levelei egész évben dekoratívak, télen pedig még erőteljesebben előjön a kékes árnyalat. Ahogy a borsos varjúhájnál, itt is figyeli kell, ha az egész növény virágba borul, mert a szárak utána elpusztulnak. Ha lenyírjuk a virágokat, megmentjük a növényt. Szára agyon puha, könnyen törik. Cserépben, teraszon is érdemes tartani, télen nagyon szép látvány, egy örökzöld kis gombóc.

Sedum hybridum Immergrünchen -  örökzöld varjúhaj

Sedum hybridum Immergrünchen –
örökzöld varjúhaj

Sedum hybridum Immergrünchen -  örökzöld varjúhaj

Sedum hybridum Immergrünchen –
örökzöld varjúhaj

Sedum hybridum Immergrünchen – örökzöld varjúháj

Megjelenése szinte teljesen olyan, mint a dúsvirágú varjúhájé, jellemzői is nagyon hasonlóak, csupán a levélkéi szélesebbek annál, a virágzaton lévő levelei viszont ugyanolyan keskenyek. Levelei télen bronzos árnyalatot vesznek fel.

Sedum kamtschaticum Variegatum -  fehértarka kamcsatkai varjúháj

Sedum kamtschaticum Variegatum –
fehértarka kamcsatkai varjúháj

Sedum kamtschaticum Variegatum – fehértarka kamcsatkai varjúháj

Ez is nagyobb, 15-20 centi magas bokrot képező varjúhájféle, aminek lombja télre eltűnik. Halványzöld leveleinek széle fehéres-sárgás árnyalatú. Virága sárga-piros színűek, június-júliusba nyílnak (ha a május melegebb az átlagosnál, akkor már májusban virágba borul).

Sedum pachyclados - szürke varjúháj

Sedum pachyclados – szürke varjúháj

Sedum pachyclados – szürke varjúháj

A szürke varjúháj két dolog miatt is kilóg a sorból. Egyrészt, hajtásai a föld alatt ágaznak szét, így terjed nagyon lassan. Másrészt ez a faj jobban kedveli a félárnyékot, mint a tűző napot. Nagy nyári melegben levelei összefonnyadnak, könnyen meg is égnek. Vízigénye is nagyobb, inkább az üde, állandóan nedves talajt kedveli, tehát főleg nyáron bátran öntözzük naponta! Megjelenése is kicsit különleges, a szár végén a levélkék ránézésre olyanok, mint a kövirózsák tőlevélrózsái, sokan emiatt kövirózsának, vagy egyéb szukkulensnek hiszik.

 

varjúháj, szukkulens növények, pozsgás növények, sziklakerti növények, kerttervezés, kerttervezés Budapesten

Comments are closed