Gyakran Ismételt Kérdések

_openairkert_belyegkep_gyakran_ismetelt_kerdesek_2A kertépítés előtt állókban sok olyan kérdés merülhet fel, amire nehéz összeszedni a válaszokat az internetről, vagy egyáltalán nem is lehet. A válaszok sokszor már a valós munka folyamán érkeznek, ilyenkor derül ki, hogy lehet, jobb lett volna egyes dolgokat máshogyan csinálni. Ebben szeretnénk segíteni az alábbi kérdéssorozattal és a rájuk adott válaszokkal.

Miért érdemes megterveztetni a kertünket?

– Jó kert nincs tervezés nélkül, mint ahogy épület, fejlesztés, beruházás, iparcikkek stb. sem. Az átgondolt kerttervnek köszönhetően minden a helyére kerül, nincs pluszmunka, felesleges kiadás, nincs szükség utólagos visszabontásra. A kertre is érvényes az életben gyakran alkalmazott hármas egység: tervezés – kivitelezés – fenntartás; ezek egymástól el nem választhatók, sorrendjük nem cserélhető fel és el nem hagyható egyik elem sem.

– A kert adottságainak maximális kihasználásával is pénzt spórolhatunk. Itt leginkább a terepadottságok figyelembevételére érdemes koncentrálni, például egy új építkezés során érdemes már az épület születésekor gondolni a kert főbb elemeire, így utólag nem lesz szükség arra, hogy több tíz köbméter földmunkát kelljen elvégezni, vagy ugyanígy sok köbméter töltőföldet kelljen a kertbe behozni.
– A növényzet fejlődése sok évig garantáltan nem fog gondot okozni, hiszen mindenhová a legmegfelelőbb növény került. Egy szép fát nem kell évek múltán kivágni, mert rossz helyre ültették és beárnyékolja a házat, vagy éppen takarja a legszebb kilátást. A növények nem fogják elnyomni egymást, mert – ismerve azok növekedési ütemét – minden fa, cserje és évelő növény ideális távolságra kerül beültetésre. Jó kertterv esetén nem fordulhat elő az a hiba, hogy később a növények túlságosan beárnyékolják a helyiségeket vagy terebélyesedő ágrendszerükkel akadályozzák a közlekedést.
– A pontos kertterv alapján minden részletre kiterjedő, tételes árajánlatot lehet adni, ami a kertépítés során egyszerűen számon kérhető.
– A megrendelő és a kivitelező értelemszerűen máshogyan gondolkodik egy kert megépítése során. A kivitelezőnek sok minden magától értetődő, míg a megrendelőnek nagy valószínűséggel ez az első ilyen élmény, ahol minden újdonság, minden kicsit bizonytalan. Ennek a bizonytalanságnak az eloszlatása miatt is szükség van a kerttervre, így sok kellemetlen félreértés megelőzhető.
– A vállalkozó (kivitelező) pontos és részletes árajánlatot tud adni a méretkimutatás és a növényjegyzék alapján, amit az építés során illetve a kert átvételekor számon lehet kérni, sokkal kisebb az “átverés”, de legalább is a félreértések veszélye.
– A kivitelező felvonulása után azonnal kezdődhet a munka, mert van mihez tartani (tervrajz), nincs spontaneitás, ami később káros lehet.
– A megrendelővel többször egyeztetett anyag az ő elképzeléseit tartalmazza a tervező szakértelmével párosítva.
– A kerttervezés ára – néhány év alatt kiderül, ha mellőzzük – megtérül a szakértelem nélkül rossz helyre ültetett és később kipusztuló vagy kényszerű kivágásra ítélt növények árában, nem is beszélve a spontán épülő architektúráról, aminek helyét, méretét, létét megbánja az építtető.
– A kivitelezés előtt időben (1-4 hónap) készült kerttervet többször át lehet nézni, “átböngészni”, és a változtatásokról még a kertépítés előtt dönteni.
– A fentebb leírtak ellenére valójában nincs 100 %-ban megvalósult terv, mivel a kivitelezés során a megrendelő, az építő vagy a tervező változtatást kezdeményez a megváltozott viszonyoknak vagy elképzeléseknek megfelelően.

Mennyibe kerül a kertterv, és mit tartalmaz?

Az árat alapvetően 2 tényező határozza meg:
– a kert, tervezési terület nagysága
– a feladat bonyolultsága: terepviszonyok (sík vagy lejtős terület), a meglévő épített elemekhez való alkalmazkodás szükségessége, tervezett épített elemek száma és típusa, növénykiültetés részletezettsége, változatos benapozási viszonyok
Véleményünk szerint látatlanban árat meghatározni felületesség, mégis, tájékoztató jelleggel az alábbiakban láthatja, milyen költségekkel lehet számolni egy komplett kerttervezés során,családi házak kertjének tervezése esetében:

– 300 m2-ig nettó 80.000-90.000 Ft
– 300-600 m2 között 100.000-160.000 Ft
– 600-1000 m2 között 160.000-220.000 Ft
– 1000 m2 felett egyedi megegyezés alapján (1000 m2-nél nagyobb kertek esetében legtöbbször nincs szükség az egész kert részletes tervezésére, mivel a kert ilyenkor általában egy frekventált központi/ház körüli részre és egy nagyobb, egyszerűbben kialakított területre tagolódik)
A kertépítészeti terv tartalma:
– Helyszíni felmérés, ennek digitális rögzítése a meglévő épületek, építmények, növényzet figyelembevételével
– Kertépítészeti vázlatterv
– Kertépítészeti terv
– Növénykiültetési terv
– Tereprendezési terv *amennyiben szükséges
– Részletterv(ek); nézetrajzok, metszetek
– Látványterv(ek) *opcionális tétel

Mennyi idő alatt készül el a terv?

A kert bonyolultságától, nagyságától, valamint a variációk számától függően min. 3 – 4 hét.

Gyepszőnyeget érdemes lerakni, vagy inkább füvesítsünk?
A kert egyik legfontosabb eleme az ápolt, összefüggő gyepfelület. Ennek kialakítására 2 lehetőség van: fűmagvetés, vagy gyepszőnyegterítés.
Bármelyik megoldást is választjuk, elengedhetetlen a megfelelő vastagságú, vízáteresztő képességű és tápanyagtartalmú altalaj, hogy valóban egyenletes, dús és egészséges gyepfelületünk legyen hosszútávon.
A legideálisabb és leggyorsabb megoldás egyértelműen a gyepszőnyegezés. Mivel az előnevelt gyep rögtön egy összefüggő, zárt felületet képez, ezért a magról kelő gyomok kevésbé lesznek életképesek, és nem borítják el azonnal a gyepet. A gyepszőnyeg a lerakás után 8-10 nappal már tökéletesen használható. Ezután már csak a rendszeres öntözésről, tápanyag utánpótlásról és a fűnyírásról kell gondoskodnunk. A gyepszőnyeg egyetlen hátránya, hogy jóval drágább, mint a hagyományos fűmagvetés.
Gyepszőnyeg alá ajánlatos vakondhálót teríteni.

Vannak olyan esetek, amikor a füvesítés nem lehetséges, többnyire azért, mert az adott kertrész túl árnyékos a fekvése és/vagy a területen található fák árnyéka miatt. Ilyen esetekben érdemes gondolni a műfű telepítésére. A ma kapható műfüvek már olyan minőséget képviselnek, hogy esztétikailag tökéletesen visszaadják a gyep vizuális élményét. Az adott kertrész pedig használhatóvá válik, fenntartási igénye pedig minimális (a műfű felületet lombfúvóval vagy egyszerűen csak porszívóval lehet takarítani).

Azt szeretném, ha a kertem kis fenntartási igényű lenne. Hogyan tudtok nekünk ilyen kertet építeni?

A kert mindenképp fenntartásigényes, hiszen élő kultúráról van szó, amely folyamatosan változik.
Azonban, ha minimálisra szeretnénk csökkenteni a kerti munkákra fordítandó időt, érdemes nem túl gyorsan növő örökzöld cserjéket, kisméretű fákat, valamint összefüggő évelő- és gyepfelületeket kialakítani. Hasznos, ha a gyep nem szabdalt, mivel egyszerűbbé válik a nyírása. Az örökzöld évelőfelületek – a besűrűsödést, összenövést követően – folyamatosan takarják a talajt, ezáltal minimálisra csökkentik a gyomok kikelésének az esélyét.
A lomblevelű örökzöldek kellemes, változatos térhatárt alkotnak, hosszú távon pedig nem igényelnek gyakori metszést.
Mindenképp fontos egy megfelelő öntözőrendszer kiépítése a kertben, hiszen ezzel tudjuk a legtöbb időt, energiát megspórolni, valamint a növények legoptimálisabb vízellátását is biztosítani. Az öntözőrendszer kihagyása spórolás szempontjából illúzió: Ha belegondolunk, hogy öntözési időszakban (április elejétől október közepe-végéig) a kert méretétől függően naponta legalább egy-két órát kellene kézzel öntözi, az erre fordított munka értéke egy év alatt bőve eléri az öntözőrendszer értékét. Ne beszélve arról, hogy az automata öntözőrendszer vízkijuttatás szempontjából a leginkább víztakarékos öntözési forma.

Mit tegyek, ha vakondtúrás jelent meg a kertben?

Ha vakondtúrás jelent meg a kertben, először próbálkozhatunk ultrahangos vakondűzővel, valamint különböző vakondűző növényekkel. Ezek: nagy sárfű, más néven vakondűző kutyatej (Euphorbia lathyris), kerti laboda (Atriplex hortensis ‘Rubra’), császárkorona (Fritillaria imperialis), ricinus (Ricinus communis) – magja erősen mérgező!, gyalogbodza ( Sambucus ebulus).
Ha azonban ezek után is folyamatosan tapasztaljuk a vakondok jelenlétét, elengedhetetlen a régi gyepfelület felnyesése és vakondháló terítéssel történő gyepszőnyegezés. A vakondháló egy olyan műanyag háló, amit a vakond nem tud átszakítani, így amikor ki akarja túrni a járatból a túrás közben keletkezett földet, erre nem képes, így legjobb esetben tovább áll. A növényágyások vakondhálóval való terítése egy elég lehetetlen feladat és emellett értelme sincs sok, mivel a sok-sok beültetett növény körül mindenképp ki kellene vágni a hálót, így ezeken a helyeken a vakond könnyedén fel tudna jönni. A növényágyások esetében így két lehetőség maradt: vagy elviselünk ennyi visszatérő kellemetlenséget, vagy a fentebb már említett vakondűző növényekkel próbáljuk távol tartani a szőrös kis betolakodót.

Agyagos, sziklás talajú környezetben nem kell tartani a vakond megjelenésétől, és abban az esetben sem, ha a telket körben mindenhol lábazatos kerítés határolja, ami legalább 60 cm mélységben készült.

Van néhány régi (gyümölcs)fám, elég betegnek néznek ki. Meg lehet menteni őket?

Ha ténylegesen a gyümölcstermés miatt szeretnénk megmenteni a gyümölcsfát, nem ajánlatos. Egészségesebb, jobban termő fává lehet nevelni új csemetéket pár éven belül. A régi gyümölcsfák – általában szoborszerű formájukkal – szép díszei lehetnek a kertnek, azonban, ha a gyümölcsfogyasztásra már nem megfelelő, sok bosszúságot tud okozni termés idején.

Ha mulcsot terítünk szét a növényágyban, akkor ugye egyáltalán nem fog nőni a gyom?

A mulcs maga nem fojtja el a gyökereivel terjedő gyomokat, mint a tarack vagy az apró szulák. Az ilyen gyomnövényeket a növénytelepítés előtt mindenképp ki kell irtani, máskülönben folyamatosan problémát fognak jelenteni a kertben. A gyom jelenléte akkor fog minimálisra csökkenni, amikor már a növények (cserjék, évelők, talajtakarók) összenőnek, a fák árnyékot adnak, ami nem kedvez a gyomok jelenlétének.
Bővebben itt: http://openairkert.hu/mulcsozas-a-diszkertben/

Ritka a sövény a drótkerítés előtt, átlátok rajta. Ki kellene cserélni valami más növényre?

A lomblevelű örökzöld növények egész évben folyamatos takarást biztosítanak, miközben a levelükkel is díszítenek. Ilyen növények pl. a babérmeggy különböző fajtái, a korallberkenye, a bangita félék örökzöld fajtái, vagy az örökzöld kecskerágók.

Mikor érdemes növényeket ültetni?

Mivel fenntartható kert öntözőrendszer nélkül nincs, ezért az ültetés március elejétől december elejéig történhet. A nyári nagy melegben csak a nagyobb fákat és nagy levéltömeggel rendelkező cserjék ültetését érdemes szeptember elejére halasztani, kisebb cserjéket és évelőket ilyenkor is bátran ültethetünk, természetesen kellő odafigyelés mellett. A novemberi és a decemberi ültetésnél kicsit több figyelmességre van szükség a megeredés és a korai fagyok érkezése miatt. Van viszont néhány faj, amelyek fagyérzékenyebbek, ezeket valóban nem érdemes ültetni októbertől.

Mikor kell geodéziai felmérést végezni a kertről?

Általában véve a 1,5 méter szintkülönbséget meghaladó kertek esetében, valamint akkor, ha annyira egyenetlen a kertben a terep, hogy kézi méréssel nem lehet kellően pontos adatokhoz jutni.

Kell-e öntözőrendszer? Mik az előnyei?

A klímánk miatt fenntartható kert öntözőrendszer nélkül ma már nem létezik. Az öntözőrendszer előnye, hogy megfelelő beállítás esetén ideális mennyiségű és gyakoriságú öntözővizet juttat el a különböző típusú növényzet számára. Hiszen más gyakoriságú és intenzitású vízre van szüksége a gyepfelületnek és más a cserjék, valamint évelő- és talajtakaró felületek számára. Már külön a fák számára is létezik gyökéröntözési technológia.
Az öntözőrendszer további előnye, hogy használatával nem csak időt és energiát spórolunk, de ideálisabb a vízfogyasztása a hagyományok kézi öntözéssel szemben. Kiegészítő elemekkel, mint az esőérzékelő, mini meteorológiai állomások – még precízebb öntözési technikát tudunk alkalmazni. Az öntözőrendszer karbantartása szakembert igényel, minden ősz végén vízteleníteni kell a rendszert, valamint tavasszal beüzemelni.

Miből áll egy öntözőrendszer?

Az öntözőrendszer nagy vonalakban egy vezérlőből, az öntözési köröket nyitó-záró mágnesszelepekből, csövekből és szórófejekből áll. A mágnesszelepek – ahonnan a körök indulnak – általában egy földbe süllyesztett műanyag dobozban kapnak helyet, de kerülhetnek vízóra aknába is. A gyepet szórófejek, a növényágyásokat csepegtetőcső öntözi.
Külön öntözőköre kell, hogy legyen a gyep, valamint a cserje- és évelőfelületeknek. Az öntözőkörök száma egyrészt a kert nagyságától és a gyepfelület szabdaltságától, másrészt a vízforrás (hálózati víz vagy kútvíz) vízhozamától és a víznyomástó függ. Minél nagyobb a nyomás és a vízhozam, feltehetően annál kevesebb körre van szükség: a több víz nagyobb körök kialakítását teszi lehetővé. Általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb a növényfelület, a kert egyéb költségeihez képes annál olcsóbb az öntözőrendszer kialakítása. A cserje- valamint évelőfelületekre csöpögtető technikával juttatunk öntözővizet (hosszabb ideig tartó, lassabb vízleadás biztosítása miatt). Ezek az úgynevezett csepegtető csövek, melyek a felszínen futnak és szabad szemmel láthatóak, amíg be nem növik a növények (vagy nem takarjuk őket mulccsal. A gyepöntözés ezzel szemben rejtett, földalatti KPE csövezéssel történik és spray/rotoros szórófejeken keresztüli vízleadással történik. Itt fontos a nagyobb nyomás, a vízporlasztás és a rövidebb, intenzívebb vízleadás miatt.

Milyen márkájú öntözőrendszert válasszak?

Hazánkban a két legnagyobb és legnépszerűbb márka a Hunter és a Rainbird, emellett a Toro rendszereit is sokan használják. Mindegyik márka termékei megfelelő minőségűek és nagyrészt kompatibilisek egymással. Ezen túl általában a személyes tapasztalat dönti el, hogy ki mire esküszik, nincs ez másként velünk sem. Mi azt tapasztaltuk, hogy az öntözőrendszerek alkatrészei között van, amiben a Hunter jobb, míg másban a RainBird, így mi leginkább ezt a két márkát preferáljuk.

Milyen a madárbarát kert?

A madárbarát kert legfontosabb kritériuma, hogy olyan növényzet legyen benne, amely megfelelő búvó-fészkelő helyet nyúlt a madaraknak, valamint található benne bogyós növényzet, ami táplálékként szolgál számukra. Jók a szúrós, tövises növények, amelyek a kistestű énekesmadaraknak ideális búvóhely. Fontos, hogy legyen egy madáritató (akár csak egy tál), amiben lehetőleg mindig legyen víz. Ha szeretnénk télen is gyönyörködni a madarakban, mindenképp szükséges időben a téli eledelükről gondoskodnunk, mert a kertbe szoktatásukhoz idő kell. Ha a fenti körülmények biztosítottak számukra, egészen biztosak lehetünk benne, hogy meg fognak jelenni a kertünkben.

A madárbarát kertről bővebben olvashat a linkre kattintva.

Mit kell tenni, hogy a gyep szép sűrű, és gyommentes maradjon?

A gyep folyamatos fenntartási feladatai azért fontosak, hogy tartós és szép gyepfelületünk maradjon. A rendszeres öntözés megléte, a heti nyírás, tavaszi-őszi gyepszellőztetés, 3-4 havonta történő tápanyag-utánpótlás és a folyamatos gyommentesen tartás mind szükséges ahhoz, hogy a gyep valóban szép látványt nyújtson. Minél sűrűbb és egészségesebb a gyepfelületünk, annál kevésbé van kitéve a gyomok megjelenésének. A legáltalánosabb és ezért legveszélyesebb kétszikű gyomok a pitypang, a lóhere és az utifűfélék. Nagy tömegben való megjelenésük azért problémás, mert ezek a gyomok szeptembertől folyamatosan kikopnak, eltűnnek a gyepből (nem örökzöldek, mint a pázsitfű), a helyük pedig üresen marad, mivel év közben kiszorították a pázsitot a közvetlen környezetükből. A kétszikű gyomok ellen rendszeres (2-3 havonta ismétlődő) szelektív gyomirtással védekezhetünk, kisebb gyep esetében pedig a kézi gyomlálás is elegendő.

Mit jelent a durva tereprendezés?

A durva tereprendezés nagy tömegű földmozgatást jelent, ami sok esetben gépi erővel történik. Ilyen pl. a rézsűk durva kialakítása, tó gödrének kiásása, nagy felületű burkolat tükrének kiszedése, nagy mennyiségű földtömeg elterítése.

Mit jelent a finom tereprendezés?

A finom tereprendezés a kertépítés során kisebb-nagyobb mértékben folyamatosan történik. Egyrészt, a növényágyakban is el kell rendezni a terepet, hogy ne maradjanak nagy rögök a felszínen, illetve ami talán a legfontosabb, hogy minél simább a talaj, a mulcsterítés annál hatékonyabb lesz, hisz nem lesznek a mulcs alól kibukkanó szabad foltok, ahol azonnal kikelnek a gyomok. Emellett a csepegtetőcsöveket is sokkal hatékonyabban lehet eltakarni a mulcsréteggel. A finom tereprendezés a gyepfelületen a legfontosabb mid a gyepszőnyegterítés mind fűmagvetés esetén. A gyepszőnyegnek teljesen sima felület szükséges, csak akkor lehet tisztességesen leteríteni a gyepet. Fűmagvetésnél maradhatnak kis rögök a felszínen, a napi szintű öntözés következtében azok apránként szétmorzsolódnak, majd pedig benövi őket a fű.

Milyen ágyásszegélyt érdemes használni?

Sokféle ágyásszegély kapható és az áruk is nagy szórást mutat. A nagy kertészeti áruházakban leginkább a műanyag és fából készült szegélyek kaphatóak, szegélynek alkalmas követ nagyobb kőlerakatokból lehet beszerezni. Az ágyásszegély kiválasztásánál az áron kívül érdemes figyelembe venni azt, hogy mennyire tartós anyagból van, azaz mennyi idő alatt öregszik el, vagy akár örökéletű kőről van szó, mennyire esztétikus a megjelenése, valamint, hogy mennyire tudja idővel benőni a növényzet, vagyis, hogy mennyire állja útját a gyep terjedésének. Praktikus, ha a növényágyást a gyepfelülettől elválasztó szegély olyan széles, hogy a fűnyíró kereke el tud gurulni rajta, így sok felesleges munkát – ez esetben szegélyezést – tudunk megspórolni.

Lehet-e télen kerti munkát végezni?

Amennyiben napközben tartósan plusz fokok vannak, éjjel pedig csak gyenge fagy, igen. Ültetni a fagyérzékeny növények kivételével december elejéig lehet. Ugyanez igaz a februárra. Az utóbbi évek tapasztalata az, hogy február közepén már általában alkalmas az időjárás a munkák megkezdéséhez. Sokszor érdemes még a “szezon” előtt beütemeznünk a kisebb átépítéseket, hogy amint beköszönt a jó idő, már teljes pompájában élvezhessük a kertünket.

Lehet-e télen öntözőrendszert telepíteni?

Amennyiben tartósan plusz fokok vannak, úgy igen. A csövek valamint, a szórófejek elhelyezését, a vezérlőegység felszerelését el lehet végezni. Az üzembe helyezésre azonban tavaszig várnunk kell.

Miről érdemes táplálni az öntözőrendszert?

Ha van megfelelő vízhozamú és vízminőségű fúrt kutunk, úgy arról, ha ez nincs, vagy kiépítésére nincs mód, úgy vezetékes vízről öntözési almérő óra felszerelésével. A kúthasználat azonban engedélyekhez kötött, ennek egyszeri díjával kalkulálni kell. A kútfúrás munka- és engedélyeztetési díja mellett a kert méretét kell még figyelembe venni, mielőtt meghoznánk a döntést. Ha ugyanis kicsi a kert, kevés a vízfelhasználás, akkor előfordulhat, hogy a kút kialakításának díja csak 15-20 év alatt térül meg. Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy megéri-e nekünk az ilyen hosszú távú befektetés. Ha biztosak vagyunk benne, hogy az aktuális ingatlanban tervezzük leélni az életünket, akkor nyilván igen, ellenkező esetben jobban járunk a vezetékes víz és almérő óra használatával.

Mitől függ, hogy a kútvíz alkalmas-e öntözésre és mit kell tenni, hogy kútvízzel öntözhessek?

A kútnak megfelelő vízhozamának kell lennie: ez azt jelenti, hogy az öntözendő terület vízigénye nagyságrendileg 3-4 l/ m² /nap, ami július-augusztus hónapban egy 500 m²-es területre vetítve 1,5-2 m³ vízfelhasználást jelent naponta. Amennyiben ennyi vízhozama nincs a kútnak, úgy veszélyes, hogy elapad a víz, ami egyrészt az öntözés hiányát okozhatja. Ez ellen van megoldás, ha az öntözési körök nem egymás után futnak le, hanem némi időeltolódással, de néha ez sem segít. A kút vize általában tartalmaz homokszemcséket, ami tönkreteszi a szórófejeket/fúvókákat, és a csepegtetőcsőben is felhalmozódik, eltömítve azt. Emiatt homokszűrő beépítése minden kútról működő öntözőrendszer esetén szükséges. Valamint meg kell vizsgálni, hogy megfelelő-e a növények számára a víz minősége, ugyanis ha túl vasas, vagy más nehézfém szennyezettség esetén az öntözővíz a növények pusztulását okozhatja.

kerttervezés, kertépítés, kerttervezés Budapest, kertépítés Budapest, automata öntözőrendszer, gyepszőnyeg telepítés, madárbarát kert

Comments are closed