Kertépítés Budapest – Tisztviselőtelep

A kert elkészülte után két hónappal:

 

A kert elkészülte után egy évvel:

Az alábbi linkre kattintva a kertépítés egyes állomásait hasonlíthatod össze a végeredménnyel: Kertépítés a Tisztviselőtelepen a VIII. kerületben

 

Az L-alakú kert növények tekintetében teljesen üresen fogadott 2014 elején. Szerencsére a szomszédos telkekről több fának is átlógott a lombkoronája, ez a kicsit szűk kertben halmozottan érződik – így nem tűnt olyan üresnek, s a takarás megoldására legalább ezekben az irányokban nem kellett külön gondot fordítani.

A kertben sok régi műkőtömb hevert szerte-szét, amit a tulajdonosokkal egyetértésben a kerttervezés során mindenképp fel szerettünk volna használni – végül ezekből készült a süllyesztett kerti pihenő burkolata. Az északi oldalon a házfallal párhuzamosan egy alacsony, 50 cm-es homokkő támfal húzódik végig, ezt is érintetlenül hagytuk. A támfal feletti részen zöldségeskertet alakítottunk ki, benne szintén a műkőlapokból készült úttal.

A kert maga az angolkertek világát idézi, főleg a növényeket válogattuk össze nagy gonddal. Sok, az angol kertekre jellemző cserjét terveztünk be a 300 négyzetméteres kertbe, és használtunk nagyon sokféle évelőt, olyanokat is, amik az átlag magyar kertekben nem szokványosak, mint például:

    • Cimicifuga racemosa/kamcsatkai poloskavész
    • Delphinium x cultorum Pacific Summer Skies/halványkék kerti szarkaláb
    • Eremurus robustus/óriás korbácsliliom
    • Liomonium latifolium/széleslevelű sóvirág
    • Macleaya cordata/magas mákkóró
    • Penstemon digitalis Husker Red/bíborlevelű bugatölcsér
    • Persicaria bistorta Superba/kígyógyökerű keserűfű
    • Physalis alkekengi/lampionvirág
    • Pseudolysimachion longifolium/hosszúlevelű veronika
    • Rodgersia henrici/kínai tópartifű

 

A cserjék közül nem hiányozhatott a babérmeggy/Prunus laurocerasus Caucasica, a korallberkenye/Photinia x fraserii Red Robin és a puszpáng/Buxus sempervirenskúposra nyírt formában.

Emellett néhány különlegesebb fajt is elhelyeztünk a kertben:

    • Ceanothus pallidus Marie Simon/rózsaszín táskavirág
    • Clerodendrum bungei Pink Diamond/vörösödő végzetfa
    • Clethra alnifolia Rosea/borscserje
    • Hydrangea arborescens Annabelle/teltvirágú hortenzia
    • Hydrangea aspera Macrophylla/érdeslevelű hortenzia
    • Nandia domestica/japánszentfa
    • Perovskia atriplicifolia Blue Spire/kék sudárzsálya
    • Punica granatum/gránátalma

 

2014-es kertépítésről lévén szó, a kert 2015 tavaszán-nyarán kezdte el megmutatni az igazán szép arcát, bár az automata öntözőrendszernek és a kellemes, hosszú ősznek köszönhetően a fű 2 hónap alatt besűrűsödött annyira, hogy feldobja az augusztus végén még teljesen kopár kertet.

A kert tervezéséről az alábbi linkre kattintva olvashatsz bővebben:

Kerttervezés Budapest VIII. kerületében a Tisztviselőtelepen

kerttervezés Budapest, kertépítés Budapest, kertépítés képek, angolkert, angolkert tervezés, angolkert építése, természetes kert, süllyesztett kerti pihenő, évelőkert, automata öntözőrendszer, zöldséges kert tervezése és építése, szép kertek, díszkertek, évelő virágok, dísznövények, kerttervezés ötletek, kerttervezés tippek, kerttervezés árak, kert tervezés, kerti ötletek

Comments are closed